Az öntözőrendszer műszaki tartalma

„Hosszú öntözőrendszer értékesítő és telepítő pályafutásom során megállapított tényként jelenthetem ki, hogy ez az, ami nem érdekli a végfelhasználót! Persze akad egy-két olyan ember, aki szeret ebben elmélyedni, de a jelentős részének ez nem számít, még akkor sem, hogy az egyik legmeghatározóbb eleme egy sikeres öntözőrendszer telepítésnek. Egyébként, ha az öntözőrendszer telepítő becsületes és korrekt vállalkozó, akkor biztosan a kertünknek és igényeinknek a legmegfelelőbb berendezést értékesíti majd. Mégis nem baj, ha van némi kontroll legalább a téma felületes ismeretén keresztül.
A műszaki tartalom ugyan szoros összefüggésben áll az anyagminőséggel, ugyanakkor nem szabad ezt összetéveszteni. Szoros összefüggésben áll, mivel az alacsony műszaki tartalom „ritkán” jár kézen fogva a magas minőséggel és fordítva. Nincsen ez másképpen az öntözőrendszer esetében sem. Tehát az öntözőrendszer műszaki tartalom akkor jó, akkor magas, ha a kertünknek a legmegfelelőbb, vagy még annál is egy kicsit túlbiztosított, vagy annál is egy kicsit többet tudó! Az ésszerű túlbiztosítás általában kifizetődő, mivel nagyobb élettartamot, illetve jellemzően hosszú távú jó működést eredményez. Például egy szivattyús gépészeti túlméretezés (természetesen a racionális körülmények között értendő) a szivattyú teljesítménycsökkenése mellett is ideálisan fog működni. Ehhez azonban jó, ha megfelelően méretezett csőhálózattal építjük meg az öntözőrendszert, hiszen annak is hosszútávon el kell bírni a szivattyú okozta nyomásbőséget.
A korrekt és becsületes öntözőrendszer telepítőt követően az anyagminőség a második legfontosabb tényező. Bármilyen jól is van összerakva és megtervezve és bármilyen magas műszaki követelményeknek is felel meg a berendezés, akkor is ha gyenge pontjai vannak, azok kiütköznek hamar. Nem csak állandó vesződséggel, az öntözőrendszer leállásával járhat, de komoly anyagi károkhoz is vezethet. Ha újra szét kell szedni majd összerakni valamely részét az máris többlet kiadáshoz vezet, de ekkor még mondhatni megúsztuk a dolgot. Akkor viszont tényleg baj lehet, ha mondjuk a távollétünkben adja meg magát egy elem, ami állandó nyomás alatt van és elúsztatja kertünket a pincénket, a szomszédot, stb. Jobb, ha elsőre a legjobban gondolkodunk!