Ne csak tévénézéssel töltsék a gyerekek a hétvégét

A szülőknek nagyon sok dolga van általában a hétvégéken, így csak kevés időt tudnak a közös programokra fordítani. Hiszen ott a főzés, mosás, takarítás és bizony még a keretet is karban kell tartani. Így a legtöbben csak leültetik a gyerekeket a tévé elé, hogy eltudják végezni a feladataikat, amíg a gyerekek sincsenek láb alatt. De nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás, mert hiszen helyette adhatunk nekik egy tanulságos társasjátékot, amivel még fejleszthetik is magukat. És a brainbox széles választékában biztosan mindenki megtalálja azt a játékot, amivel a gyerekek és a család is tud közösen játszani. Ha pedig jó idő van, akkor érdemes a gyerekeket kiküldeni az udvarra játszani, mert fontos a friss levegő a fejlődésükhöz. És bizony szülőként igyekezzünk mindent megtenni azért, hogy a gyerekek ne a tévé előtt üljenek a hétvégén, hanem játszanak és élvezzék ki a gyerekkorukat, mert az bizony nagyon gyorsan elszáll. És amikor csak tehetjük, szervezzünk közös kirándulásokat, mert az nem csak a gyerekeknek jó, de a szülőket is kizökkenti egy kicsit a monoton hétköznapokból.