A lottószelvény története

A legelső lottószelvények is már 90 darab számot tartalmaztak, egy sorban 15 darab szám volt. Már ezek a szelvények is három számtáblát tartalmaztak, így akár több játékra is elő lehetett fizetni egy sorsjeggyel. Bár tulajdonképpen elég sok ideig használták úgy ezt a fajta megoldást, hogy az első két számtábla maradt a sorsolást szervező cégnél, míg a harmadik a fogadónál. Aztán kezdték el némi fejlesztés után a szelvényeket egyszerre több játékra is használni. Már az első szelvényeken is rajta volt a szerencsét jelző négylevelű lóhere, valamint a szelvény kiadójának a neve, valamint a játék érvényességi ideje is. Természetesen ez mellett a rövid játék szabályzat, valamint az alapjáték ára is helyet kapott a szelvényen. A szelvényen hagytak egy kis részt arra, hogy pontosan fel lehessen tüntetni a találatok számát is. A szelvények fejlődésével az idő is telt, így 1966-ban megtörtént az első jubileumi lottó sorsolás, amelyik az 500. húzás volt a lottózás történetében. Ezt követően a jubileumi lottószelvények kiadása is megtörtént.